Mozis játék

Killer Elite - Válogatott gyilkosok

Játssz velünk és nyerj jegyet rá a blogon! Tudj meg többet itt!

Racing Dream

Autós pályaversenyzésről mindenkinek

Friss topikok

HTML doboz

Walter Csaba exkluzív

zrc 2012.05.25. 17:00

Nem volt médiafelhajtás körülötte, viszont annál nagyobb örömmel értesültünk róla, hogy Walter Csaba egy német csapat meghívásának eleget téve újabb futamot teljesített eredményesen a Nürburgringen. A 40. ADAC Zurich 24 h után telefonon kerestük meg, Ő pedig készséggel állt rendelkezésünkre egy rövid (alig több, mint félórás..) beszélgetésre. Ennek összefoglalása olvasható az alábbiakban.
 

 
RacingDream: Először is szeretnék gratulálni a hétvégi sikerhez! Mennyire jött derült égből a felkérés?
Walter Csaba: A csapat, melytől erre a versenyre kaptuk a meghívást általam már régebbről ismert volt. Tulajdonképpen ez egy német érdekeltségű – úgymond – „hobbi-csapat”, akik ott a Nordschleife környékén működnek. Maga a felkérés nem is feltétlenül csak egy csapattag poszt betöltésére vonatkozott, hanem leginkább arra, hogy a Főnix Motorsport szerelői, szakemberei segítségükkel, tapasztalataikkal támogassák az elrajtoló BMW versenyzését. E megtisztelő felkérésnek egyébként – mind a versenyzést, mind pedig a támogatást tekintve nagy örömmel tettünk eleget.
 
RD: Már többször teljesítettél futamokat a „Zöld Pokolban”. Minden alkalommal ugyanakkora érzés ott autózni? 
WCs: Igen, a Nordschleife a világ egyik legkülönlegesebb versenypályája. A maga 25,4 Km-ével, a különleges vonalvezetésével, a szintkülönbségekkel egészen speciális élményt ad minden alkalommal. Egy-egy ilyen verseny minden napján 220-230 ezer ember látogat ki, hatalmas hangulatot adva a rendezvénynek. Maga a pálya kisebb falvakat is érint, de a nézők gyakorlatilag a szalagkorlátoknál állva szurkolják végig a versenyt. A hangulat tényleg elképesztő, és hát németek lévén jelentős mennyiség fogy az italokból is..
RD: ..és a sültkolbászból..
WCs: ..igen, a kolbászból is!
 
 
RD: A Hungaroringen megszerzett tapasztalataid alapján hogy látod, mekkora apparátus kell egy ilyen rendezvény lebonyolításához?
WCs: Hatalmas. Csak egy adat: míg egy Grand Prix verseny, illetve Grand Prix pálya - mint amilyen a Hungaroring is - nagyjából 20-25 sportbíróval dolgozik, addig a Nordschleife-n 270-280 sportbírói poszt van. Ha a létszámot akarjuk meghatározni, akkor tekintve, hogy 24 órás futamról beszélünk, ezt a számot minimum kettővel meg kell szorozni, és akkor ez csak a sportbírók szükséges létszáma, ehhez jön még az egyéb személyzet a gyalogos beavatkozóktól kezdve egészen a műszaki segítőkig, szóval ez legalább ezer főt jelent.
 
RD: Tényleg, egy ilyen pályán, ahol nem nagyon van bukótér, vagy kavicságy hogyan kezelik a bekövetkező baleseteket?
WCs: A Nordschleife körülményei ebből a szempontból is speciálisak. Bukóterek tényleg nem nagyon vannak és ez egy állandó plusz nyomást jelent a versenyzőknek. Egy másodpercre sem lankadhat a figyelem, hiszen egy apró hiba is azonnal végzetes lehet. Ezen a futamon is sajnos sok baleset történt, de ezt az elrajtolók magas száma alapján akár számítani is lehet. 171 csapat indult és sajnos sok autó összetört, viszont szerencsére ezek a balesetek komoly személyi sérüléssel nem jártak. A szervezők az ilyen 24 órás futamotkat megállítani, vagy félbeszakítani nem igazán szokták, inkább, ahogy erre most is példa volt, terelőbójákkal szűkítenek le egy-egy szakaszt, ahol a műszakiak kijavítják a baleset során megsérült szalagkorlátot. Ez persze rontja köridőket, viszont a verseny folyik tovább.
 
RD: Mennyire megterhelő mentálisan és fizikailag ezek láttán a futam?
WCs: Maximálisan. A magas nevezői létszám, illetve a kategóriák közti teljesítménykülönbség miatt állandóan nagy a forgalom a pályán. Az átlagsebesség kb. 160-170 Km/h és egy kör nagyjából 10 percig tart, így a Nordschleife-n a „tiszta kör” tulajdonképpen nem létezik, hiszen állandóan előzöl, vagy védekezel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy most az időmérők szerinti top 40 csapat kapott egy olyan lehetőséget, hogy a futam előtt 10 mp-es rajtoltatással fölmehettek néhány körre. Ez valószínűleg egy még különlegesebb élményt jelenthetett nekik.
 
 
RD: Ha jól tudom, akkor végül egy kölcsön autóval kellett rajthoz állni.
WCs: Igen, sajnos a csapat autója a versenyt megelőzően összetört, így egy azzal teljesen megegyező M3-as BMW-t kellett szerezniük, ami sikerült is, tehát egy teljesítményben és felkészültségben ugyanolyan autóval sikerült végigmenni a futamon.
 
RD: Profán kérdés, de mennyire sikerültek a beállítások? Egyáltalán hogyan lehet négy különböző pilótára állítani egy autót?
WCs: Az ilyen hosszú távú futamokon a csapatok egy olyan, minden versenyzőjük számára általánosan megfelelő beállítást igyekeznek találni, amivel azért még lehet nagyon tempósan versenyezni, hiszen az előzetes verseny stratégia szerinti kiállások során nincs idő állítani az autón. Most is igyekeztünk egy olyan optimumot megtalálni, ami megfelel mind a négyünknek. Eleve ilyenkor kevésbé agresszívre hangoljuk az autót, mint egy sprintversenyen. Ez egyébként úgy érzem jól is sikerült.
 
RD: Említetted a stratégiát. Egy ilyen pilóta-váltós versenyen hogyan határozzátok meg a sorrendet? Lehet azon a verseny közben változtatni, vagy az egy kőbe vésett dolog?
WCs: Minden versenyzőnek vannak erősségei és ezeket szem előtt tartva alakul ki a stratégia. Van aki az esős körülményekben megbízhatóbb, és van aki például este, sötétben kevésbé ügyes. Ezeket mind összevetve kell megtervezni és adott esetben azonnal módosítani is a stratégiát. Ezen a futamon a hajnali eső változtatott a miénken egy keveset. Az éppen aktuálisan pályán lévő versenyző annyira jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, hogy érdemes volt dupla etapot teljesítenie.
 
 

 
 
RD: A hírek szerint volt egy kisebb technikai malőr a szervócsővel. Volt egyéb probléma is?
WCs: Igen, volt ezen kívül is egy be nem tervezett boxkiállás, hiszen az egyik pilóta megforgott. Nagyobb baj szerencsére nem történt annál, mint hogy a küszöbspoilert leütötte, de mégis indokolt volt egy gyors átvizsgálásra kihívni. Ezzel veszítettünk pár percet, de azután biztonsággal folytathattuk tovább a futamot.
 
RD: Az időveszteségek ellenére az összetett 57., és a kategória 6. helyén célba értetek. Azért ez nagyon szép eredmény!
WCs: Persze-persze, de egy 24 órás futamon a célba érés is már önmagában nagy siker. A verseny előtt még a dobogó közelébe vártuk magunkat, de aztán látva az ellenfeleket ez egy viszonylag reális eredmény lett. De még egyszer mondom, már a célba érkezés is hatalmas siker.
 
 
RD: Így a verseny után felmerül a kérdés: hol láthatunk, hol szurkolhatunk legközelebb Neked?
WCs: Sajnos a tavalyi GT3-as csapatom idén nem nevezett a bajnokságba, így ott nem, viszont az év további részében néhány hosszú távú futamon szinte biztosan rajthoz tudok majd állni.
 
RD:  Nos, nem maradt más hátra, mint, hogy megköszönjem, hogy a rendelkezésünkre álltál! Mindannyiunk nevében még egyszer gratulálok a mostani eredményedhez és persze további hasonló sikereket kívánok!
WCs: Köszönöm szépen!
 
A Nordschleife-n Csaba által 2010-ben futott időmérő
 
 

 

2 komment Facebook komment

A bejegyzés trackback címe:

https://racingdream.hu/api/trackback/id/tr744543927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.