A kékek beköszöntek a WTCC-be, megmutatták, hogyan kell ezt nagyban játszani, és hazamennek. Jöttek, "leuralták" a sportot, az idei bajnokságban sem tudja tartani velük a lépést, most mégis arról írnak hogy kiszállnak. Persze, ezt a szezont még végignyomják, de 2013-ban nélkülük megy majd a méta. Először azt hittem, valami tréfa van a dologban, mert hihetetlennek tűnt, de július 4-én tényleg bejelentették. Susan Docherty, a Chevrolet Europe elnök-vezérigazgatója, hogy "a motorsport és marketing programjaink felülvizsgálatát követően úgy döntöttünk, hogy 2012 végén elhagyjuk az FIA Túraautó Világbajnokságot, hogy a Chevrolet más területeken kifejtett tevékenységeire összpontosíthassunk."
A Chevrolet 2005-ben jelent meg a túraautózás világában, és ha nem is vált az ETCC/WTCC történelmének legsikeresebb csapatává, vitathatatlan, hogy az elmúlt évek történelmét kék tintával írták. Oké, hogy a legtőkeerősebb háttérrel álltak oda minden szezonkezdetkor a rajtrácsra, de mindenki őket akarta megverni. Nyertek két egyéni és konstruktőri világbajnokságot, és 59 alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokán.
Az elnök-vezérigazgató asszony szerint ezekre a sikereikre roppant büszkék - még szép, jó, hogy nem sír -, elégedettek azzal, ahogyan segített márkát az európai és más piacokon megismertetni, és keményen dolgoznak az RML-lel (ők fejlesztik és versenyeztetik a Cruze-okat a WTCC-ben) azon, hogy bebiztosítsák a harmadik egyéni és konstruktőri címüket.
Az RML az egyik legismertebb és legsikeresebb versenyautó fejlesztő és üzemeltető csapat Európában, de az Egyesült Királyságban mindenképp. A nyolcvanas évektől kezdve vesznek részt versenyautók fejlesztésében, kezdetben kizárólag hosszútávú versenyekben utaztak, majd 1992 óta túraautóznak a BTCC-ben (Vauxhall, Nissan, Seat és Chevrolet autókat versenyeztettek), 2005 óta ők viszik a Chevrolet WTCC-programját. Ralisok az F2-es Astra Kit-Carjaikra, illetve a Corsa S1600-assal elkövetett, minden gyári támogatást nélkülöző kísérletre emlékezhetnek. Majdnem beszálltak a Forma 1-be, de az endurance világában is megállták, megállják a helyüket.
2012-ben a Chevrolet volt az egyetlen valóban gyári háttérrel versenyző csapat. A Honda pedig 2013-ra készül egy kétautós csapattal, és időről-időre a Ladáról is lehet hallani híreket. Az amerikai gyártó az együléses autókra összpontosít és az IndyCar-ban és GT-ben szeretne sikereket elérni.
Fotók: fiawtcc.com, chevroletwtcc.com, gm.com, blog.hendrickchevrolet.com
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem