Az ez évi Pikes Peak-i hegyiverseny mezőnye már a coloradói hegy neves útján száguld. Az első két tesztnap után Loeb bizakodva várhatja a június 30-i felfutást.
Hétvégén rendezték az idei Pikes Peak-i hegyiverseny első tesztjeit. A tesztek alatt a pályát két részre szedték; a mezőny szombaton az első, vasárnap pedig a második felét tudta le. Bár az indulók közt ott van a jelenlegi rekordidőt tartó Rhys Millen, a legnagyobb érdeklődés a – versenyre első sikerük után huszonöt év elteltével visszatérő – Peugeot-t követi. Akárcsak '88-ban, a franciák idén is egy rali-világbajnokkal érkeztek; akkor Ari Vatanen volt, most Sébastien Loeb lehet a sikerkovács. A mindent eldöntő felfutás még odébb, de a teszteken eddig Loeb volt a leggyorsabb. A 208 T16 és a francia zseni első Pikes Peak-i kilométereiről a napokban kiadtak egy rövid videót, ezt:
Egyelőre minden a tervek szerint halad a Peugeot-nál. A kilencszeres világbajnok szerint a tempó és a kezdésen tapasztalt fölény mindenképp biztató, de néhol már most a határhoz közel ment. A Peugeot Sport főnöke, Bruno Famin is elégedett. Elmondta, hogy "a vadállat fekszik Sébastiennek", és a beállításokkal sem lesz már sok gondjuk.
A Peugeot mindent megtesz, hogy a nagy felhajtással zajló visszatérésnek ne lebőgés legyen a vége. A mérnökök és szerelők mellett navigátora, Daniel Elena is Loebbel van a hegyen. Bár a felfutásokat egyedül kell letudnia, együtt is végigmentek a pályán, és Elena segített neki memorizálni a 156 kanyarral zsúfolt, 19,99 kilométer hosszú pályát.
A hétvégi tesztnapokat egyébiránt megelőzte egy másik gyakorlónap, amelyet a közeli Colorado Springs Speedway-en tartott a Peugeot pénteken. Noha a nagy bukóterekkel bíró versenypálya és a szakadékokkal szegélyezett, meredek hegyi út kevés rokonságot mutat, az itt eltöltött néhány kilométer is közelebb hozta egymáshoz Loeböt és a 875 lóerős 208-ast.
Fotó: redbull.com
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem